Etika-túra mindenkinek

Kedves Túrázó!

Az ETIKA-TÚRA egy ismeretterjesztő társasjáték felnőtteknek és iskolás gyermekeknek. A játék a Jóga tudományának „Tízparancsolata” alapján járja körül a közös, mindenkire érvényes emberi etika szabályait, kitekintéssel a hat világvallás erkölcsi-etikai elveire. Mint kiviláglik, mindegyik vallás alapvetően azonos, de legalábbis nagyon hasonló szabályok betartásával kívánja elérni, hogy az emberek harmóniában éljenek önmagukkal, embertársaikkal és a többi élőlénnyel.

A mai világban alapvető fontosságú felismernünk, hogy az ember – legyen bármely vallás követője vagy akár vallástalan – egyetemes etikai elvek között élve, azok szabályait magára vonatkoztatva és másoknak is biztosítva teljesítheti csak be élete célját, a magasrendű harmóniát a Mindenséggel.

 

Ezen etika középpontjában a lélek és az érzelmek átformálása áll, végcélja pedig a pozitív emberi tulajdonságok – az együttérzés, a szeretet, a tolerancia, a tisztelet és a felelősségtudat – fejlesztése.

(Dalai Láma Őszentsége)

 

Az ETIKA-TÚRA egy tíz-fokozatú pályán történő végighaladás során mutatja be az egymásra épülő etikai elvek rendszerét. Minden állomáson egy „Szent Ember” fogadja az utazót, és kérdéseket tesz föl vagy feladatot ad neki az adott szabállyal kapcsolatban. Az utazó, miután jól válaszolt a kérdésekre vagy elvégezte a gyakorlatokat, elnyeri az aktuális fokozat „gyümölcsét”, és továbbhalad. A játék végén a játékos eljut a Középpontba, az OM szótaghoz, leteszi az összegyűjtött „gyümölcsöket” és elnyeri a Beteljesedést.

Rendelés és információ:

Forgalmazza: LAÁR 1919 Kft.
Telefon: +36 30 285 0409
E-mail: kata@drlaarkata.hu

Vélemények

„Kedves Kata!
Kipróbáltuk a társasjátékot. Tartalmas családi programnak bizonyult. Több órát tartott, mire a végére értünk és ezalatt sok – számunkra új információt kaptunk.

A mozgásos /jógás/ gyakorlatok mindig jókor jöttek. Először furcsa volt, hogy mindannyian végezzük /kissé szégyenkeztünk egymás előtt/. De Lányom ragaszkodott hozzá, így aztán egészen belejöttünk.

A „megtanulandó” szövegek a fiataloknak nem okozott nehézséget. Magamról /65 évesen/ ezt már nem mondhatom el, néha puskáztam is.

Olykor „telefonos segítséget” is igénybe vettünk. Bár úgy gondolom ez sem baj, mert csak bővítettük tudásunkat.

Játék közben jól tudtuk ütköztetni eltérő véleményünket. /Egészen nagy vehemenciával, de szeretettel./

Életvitellel kapcsolatos válaszoknál is többször előfordult, hogy eltérő véleménnyel voltunk egyes kérdésekben. Vélemény-különbségünk számomra meglepő volt még lányommal kapcsolatosan is. A hétköznapi életben talán nem is kerültek volna elő ezek a témák. Vagy csak nem beszéltünk róluk.

Összegezve: szórakoztatónak, még inkább oktatónak, sőt nevelőnek találom a játékot.

Hétvégén megint leülünk, mert még bőven vannak tételek, amikre most nem került sor.

Keresni fogom az alkalmat, hogy egyházunk vezetőinek is népszerűsítsem a játékot.

Elképzelhető, hogy még keresni fogom Önt, ha sikerülne másokban is felkeltenem az érdeklődést a játék iránt.
Köszönjük az élményt!

Kívánok továbbra is olyan lelkesedést, ami ilyen új dolgok kitalálására sarkallja!

Tisztelettel és szeretettel:

Együttműködési és támogatási lehetőségek kapcsán vegye fel velünk a kapcsolatot:

LaÁramlás
Laár-Sramkó Katával

LaÁramlás - Értékválság (1. rész)

Dr. Gyulai Iván ökológussal beszélgetünk

LaÁramlás - Eifert János portré (1.rész)

A NŐ, az AKT a fotóművész szemével

LaÁramlás - Laár András a KOS-BIKA jegyekről

Mindenben, mindenkiben keressük a jóságot,a fejlődés lehetőségét és Laár András a KOS-BIKA jegyekről

Szerepjátékkal tartják fenn a vágyat

Sokaknak okoz gondot a csökkenő szexuális vágy 50 év felett. Az ellaposodó szerelmi élet akár egy házasság végét is jelentheti. De mit tehet az ember...

Legújabbak
Laár-Sramkó Kata blog